A Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör blogja

F.I.O.K. Linktár

Megjelent a Premier Magazin legújabb száma (+interjú Ezüst Koppány főszerkesztővel)

2018. augusztus 17. - Szujó Norbert

A korábban több éven keresztül futó Premier MoziMagazin idén új koncepcióval, Premier Magazin címen tért vissza. A harmadik részbe Én is meghívást kaptam, két cikk erejéig, de a kiadvány sok más okból is érdekes lehet a fantasztikum kedvelőinek. A magazin főszerkesztőjének, Ezüst Koppánynak az új irányról, az elektronikus forma előnyeiről tettem fel kérdéseket.

premier3cov.jpg

Az idei harmadik szám tovább bővíti azt a bizonyos széles látókört, ezért ezúttal már a megszokott filmkritikák és -ajánlók, könyvismertetők mellett, érdekes ismeretterjesztő cikkek és egy rendezvénybeszámoló is helyet kaptak a kiadványban. Nem is beszélve, az új számozás szerinti első szám óta szokásosnak mondható irodalmi művekről (novellák és versek), melyek közül nem egy a fantasztikum kedvelőinek tetszését is elnyerheti. A F.I.O.K. Blog látogatóinak figyelmére számíthat még a Cargo, a Kill Command, a Hereditary filmek kritikája, valamint Clive Barker horror-szerző életraja. A klasszikusok kedvelői pedig a Hihetetlenül zsugorodó ember bemutatójának örülhetnek.
A kiadvány gerincét egy Jurassic World-összeállítás adja, amiben nem csak az új és a régi epizódokról van szó, de egy látványos cikk keretében kiderül egy és más a (valódi) dinoszauruszokról is. A Premier magazin meglepő újdonsága pedig Pécsi Tibor cikke a hazai apróvadállomány alakulásáról, amivel a magazin tényleg szélesre tárja a kapuit.

A harmadik szám azért is érdekes még számomra, mert meghívást kaptam a szerkesztők közé. Ennek (és a Pannonia Entertainment forgalmazónak) köszönhetően elmehettem a Szörnyek és szerelemek című olasz dark fantasy sajtóvetítésére. A filmről a tizenkettedik oldalon olvasható rövid írásban fejtettem ki a véleményem.
A főszerkesztő ezen kívül még arra is felkért (ismerve érdeklődési körömet), hogy dobjak össze egy képregényes témájú rövid cikket. Az 52. oldalon olvasható írásomban két magyar képregénysorozatot, a Bloodlust vámpíros cyberpunk-horrort és a Nekronin akció-fantasyt mutatok be. Idén mindkét sorozat új résszel bővült, ami jó ok a becsatlakozásra.
Ha minden jól megy, akkor ez egy rendszeresen visszatérő, (magyar) képregényes rovat indulását jelenti a Premier magazinon belül.

A Premier magazin legújabb száma letölthető az alábbi linkre kattintva:

Premier Magazin 2018/3

 

Érdemes figyelni a későbbi számokat, de a magazin facebook oldalát is, mert nemsoká érdekes, új információk látnak majd napvilágot egy tervezett művészeti pályázatról.

Köszönetemet szeretném kifejezni Ezüst Koppánynak, a magazin főszerkesztőjének, hogy az Én cikkeimnek is teret adott!
Továbbá köszönetemet szeretném kifejezni a Bloodlust képregény alkotóinak (Fábián Péternek és Kozmajer Viktornak), valamint a Nekronin alkotóinak (Barta Szabolcsnak, Varga Bálint Bánknak és Ilia Zsoltnak) a képekért!

Utóbb sajnos egy félreértésre is fény derült egy olyan ténnyel kapcsolatban, amit ugyan tudnom kellett volna, de a cikkbe tévesen került be:  Fábián Péter és Kozmajer Viktor KÖZÖSEN írják a Bloodlust történeteit és fejlesztik annak világát! Elnézést a pontatlanságért!

A F.I.O.K. Blogon hamarosan több interjú is megjelenik, melyekben népszerű, ingyenes magazinok szerkesztőit kérdezem majd. Ennek első állomásaként Ezüst Koppány, a Premier magazin főszerkesztője válaszolt nekem néhány kérdésre:

Szujó Norbert: Mikor született meg a Premier Mozimagazin? Mi adta az ötletet? Hiszen úgy tűnik, tömegfilmes magazinokban sosem volt hiány. Mit tudott hozzátennni a témához egy amatőr kezdeményezés?

 

Ezüst Koppány: Erre a kérdéscsokorra hasznosabb, ha egy nálam illetékesebb személy, Fige Krisztián válaszát továbbítom:

"Én erre a két kérdésre, így egyben válaszolnék. Egy hosszú történet a magazin létrejötte, de röviden a kezdetek kezdetén egy fórumon, annak is a filmes részlegén indult egy nyereményjáték még 2010-ben, a cél az volt hogy hozzunk létre egyedül egy saját magazint, tartalommal, dizájnnal. A sikeresebb magazinok létrehozóiból jött létre egy csapat és már indult is a munka, akkor még nem Premier néven. Sajnos amilyen gyorsan belehúztunk olyan gyorsan is vége lett, kis idő elteltével, 2011-ben a kezdeményezésemre megalakult az új csapat, és akkor már Premier MoziMagazinként folytattuk tovább.

 

Már az elején elhatároztuk, hogy nem kívánunk senkivel sem versenyezni, hiszen a saját szabadidőnket feláldozva, ingyen készítünk egy olyan magazint, amit ingyen juttatunk el az olvasóknak online felületen. Ellátogattunk mi is filmes eseményekre, de hogy egy picit ki is tűnjünk például a Galaxis őrzői kapcsán a főszereplők ruhájába bújtunk. Ezen felül a magazinban interaktív linkeket helyeztünk el, így egy adott kritikát elolvasva, akár a film előzetesét, külföldi kritikákat is elérhetett az olvasó, a magazint lapozva akár meg is vásárolhatta a filmet DVD/Blu-ray lemezen."

 

Sz. N.: A magazin nemrég megújult. Miért volt szükség a változásra?

 

E. K.: Nos, innen már a jelenről és a jövőről beszélünk, ami az én terítékem.

Valamilyen formában mindig szükség van megújulásra. Legyen az cég, termék, személy, akármi.
A magazin elérte a keretek adta csúcsát, amit nem sikerült tovább görgetni, így tetszhalott állapotba került. Ahhoz, hogy feltámasszuk és magasabb szintre pörgessük, merőben új megközelítés kellett. Filmes sajtóból, blogból szinte utat lehet építeni a Marsra. Szóval változásra volt szükség.

 

Sz. N.: A különböző jellegű tartalmak (a magazin film- és könyvbemutatókat, híreket, de novellákat, verseket is közöl) különböző típusú olvasókat vonzanak, vagy létezik egy befogadói kör, ami igényli a sokszínűséget?

 

E. K.: Lapszámról lapszámra bővítjük az érdeklődési területeket. A felsoroltakon kívül képregények, játékok, tudomány, életrajz és sok egyéb is megtalálható. A legpontosabb megfogalmazás a témaköreinket illetően a kultúra és életmód.
Viszont a kérdésre ténylegesen reagálva: a megszokottól eltérően van egy konkrét elképzelés, hogy minél szélesebbre tárjuk azt a bizonyos kaput, ami a világra nyílik. Hisszük, hogy az embereket nem csak 1-2 dolog érdekli az életben, hanem több mindenre kíváncsiak. Ezért reméljük, hogy a különböző tartalmak különböző embereket vonzanak, akik nálunk megismerkedhetnek más és más témákkal, hogy újabbakat kedveljenek meg. Mert a sokszínűség képes gyönyörködtetni és teljesebbé tenni az életet.

 

Sz. N.: A nyitás az amatőr irodalmi kultúra felé példátlan a hasonló magazinok terén. Mennyire vált be a koncepció?

 

E. K.: Egyelőre gyerekcipőben jár ez a folyamat. Kell még neki egy kis idő, hogy rendesen összeálljon és kiforrja magát. Ehhez nagyban hozzájárul majd egy szervezés alatt lévő verseny, amely a maga nemében egyedi és újszerű lesz. Bár ez még csak terv, sok múlik a támogatókon és segítőkön, hogy ki mindenkit sikerül meggyőznünk arról, hogy érdemes elindulni egy teljesen új úton, mely olyan megvilágításba helyezi a művészetet, az alkotást, amilyenben eddig nem volt.

 

Sz. N.: Mikor várható a következő szám? Mennyire lesz rendszeres a megjelenés?

 

E. K.: Augusztus elején jelenik meg a 3. számunk, s terveink szerint egyelőre 2 havonta érkezünk. A cél persze a havi megjelenés, különszámokkal és testvér magazinokkal.

 

Sz. N.: Miért vonzó az elektronikus forma? Mik az előnyei, hátrányai?

 

E. K.: Erről kisregényt lehetne írni. Tömören a lényeges előnye az egyszerűség, a könnyebb terjesztés, a nagyobb elérhetőség, az olcsóbb elkészítés.

A hátrány, hogy az elektronikus termék az idő múlásával nem lesz értékesebb, nincs tapintása, nincs szaga, klasszikus értelemben nem lesz belőle gyűjtemény, önmagában nincs presztízsértéke.

 

Azért reméljük, a formátum kedvelői még hosszú ideig kitartanak a magazin mellett! Sok sikert kívánok a Premier Magazin szerkesztőségének!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://f-i-o-k.blog.hu/api/trackback/id/tr8314186631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.