A Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör kiadványa

ELŐSZÓ

2021/12/25. - írta: Szujó Norbert

2017-ben hívtam össze a Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör (F.I.O.K.) Facebook-csoportot, azzal a céllal, hogy közös fóruma legyen a fantasztikum kedvelőinek és követőinek, a fantasztikus és spekulatív zsánerek köré szerveződő valamennyi művészet befogadóinak és alkotóinak, a színtér minden résztvevőjének.

Nagyon korán felmerült egy amatőr irodalmi projekt gondolata is bennem és alig fél évvel a csoport elindítása után közzé is tettem egy hevenyészett felhívást. A cél egy ingyenesen, online elérhető elektronikus novelláskötet létrehozása volt. Nagy örömömre már első körben rengeteg író jelentkezett önként, akik mindenféle anyagi juttatás reménye nélkül kínálták fel fiókban heverő írásaikat, és már ekkor jelentkeztek grafikusok is, akik szívesen illusztráltak volna egy-egy novellát.

Igen, biztosan túl elhamarkodottan vágtam bele ebbe a nem kis feladatba, de a jelentkezők lelkesedése, és a The Black Aether amatőr irodalmi projektjeinek fantasztikus eredménye és sikere olyan mértékű ösztönzést adott nekem, hogy magával ragadott a hév. Komolyan hittem benne, hogy pusztán a tenni akarás elegendő egy ilyen tervezet végigviteléhez, és ma is hiszek ebben: egyszerűen csak hagytam, hogy kicsússzon a kezemből a vezérfonal, ami pedig végig a rendelkezésemre állt, hogy ne tévedjek el az úton.

A szerzőkön, alkotókon kívül még nagyon sokan segítettek. A beérkező novellák közül csak párat voltam kénytelen visszautasítani, a legtöbbet egyszeri-kétszeri elolvasás után válogattam be, míg akad néhány, amiben ugyan láttam valamit, de nem tudtam megfogalmazni magamnak, mi az. Ezt a néhány írást mutattam meg Sütő Fanninak (író, költő, műfordító, a The Black Aether szerkesztője, a Csudapest, világvége szerzője), Tomasics Józsefnek (a The Black Aether főszerkesztője, a Magyar H. P. Lovecraft Társaság alapító elnöke), és Waldmann Szabolcsnak (az Eshtar regények írója, a Misterious Universe világának ifjú titánja, a Zsoldos Péter-díjra jelölt Csillagikrek szerzője), akik tanácsaikkal, észrevételeikkel járultak hozzá a gyűjtemény létrejöttéhez. Fanni értékes segítsége mellett novellát is küldött nekünk. Szabolcs egy teljes mű újraszerkesztésében is segédkezett a szerzőnek, ami plusz munkát és energiát igényelt tőle. József az élet más területein is annyiféleképpen segített már ki, hogy felidézni sem tudnék minden precedenst. Az önzetlensége és áldozatkészsége mindig az amatőr irodalmi kultúra fellendítését szolgálja. A Hexa-díj szervezői ezt is, és nem csak a lovecrafti színtéren végzett munkáját ismerték el, amikor 2021-ben odaítélték neki a díjat. Eliza Beth, amellett, hogy novellát küldött nekünk, jelentkezett arra a hatalmas feladatra, hogy korrektúrázza a novellákat. Ha, elütések, furcsaságok maradtak is a szövegekben, az biztosan az én hibám, hiszen Elizától javításokkal, kommentárokkal gazdagon tűzdelt anyagokat kaptam vissza. Lelovics Zoltán vállalta  a kiadványszerkesztés és tördelés nem kis feladatát.

Nem tudom eléggé kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok ötüknek, akik nélkül ez a kiadvány egyszerűen nem születhetett volna meg. Ezer köszönet és hála nekik!

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az első kiírás lehetővé tette, hogy a jelentkezők saját fantasztikus világukba betekintést nyújtó műveket küldjenek. Ezek önálló alkotások, melyek azonban érezhetően egy nagy egész részei: éppen csak elkezdődik bennük valami, vagy a grandiózus eseménysor egy rövid szeletét mutatják be, esetleg “hollywoodi lezárás” vagy konklúzió nélkül. Ezt az adott írásoknál jeleztem is.

Nagy örömömre nem csak írók, de grafikusok is jelentkeztek, akiknek  a munkái végül színesebbé tették a kiadványt. Minden alkotónak ezer és millió hála nem csak a beérkezett alkotásokért, de azért is, hogy kitartottak végig! 

Ez a kiadvány reprezentálja minden hitemet, amit a hazai amatőr fantasztikumba vetek és biztos vagyok benne, hogy hamarosan egy erősebb kéz, nem kisebb akarattal képes lesz egy még látványosabb és még értékesebb projektet tető alá hozni. A Fiókba zárt történetek (avagy végleges címén: Történetek a F.I.O.K. mélyéről ;) ) jelképezze azt, hogy az alkotó szellem mindig utat tör magának, ássák el bármiylen mélyre és gördítsen bár akármilyen akadályt útjába az élet!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f-i-o-k.blog.hu/api/trackback/id/tr7116792654
süti beállítások módosítása